Szlovák nemzetiségi nyelvoktatás az óvodában

 

Tótkomlós város nemzetiségi jellegéből adódóan nagy hangsúlyt fektet a szlovák nyelvi kultúra megőrzésére.

Intézményünkben, a tótkomlósi Evangélikus Egyházi Óvodában a kezdetektől, 1992 óta folyik szlovák nyelvoktatás. Jelenleg is minden csoportban, minden gyermeknek lehetővé tesszük, hogy ismerkedhessen ősei nyelvével. 20 évvel ezelőtt még sok szülő, nagyszülő tudott szlovákul, otthon egymás közt ezen a nyelven folyt a beszélgetés. Sajnos az idők során, az asszimilálódás miatt, mára kevés gyermek érkezik úgy az óvodába, hogy ismeri a szlovák nyelvet. Ezért tartjuk fontos feladatunknak, hogy átadjuk az ismereteket az óvodás gyermekeknek, ápoljuk a kultúrát és felelevenítsük a helyi hagyományokat.

 

Ennek szellemében nevelőtestületünk a Helyi Óvodai Program megírásakor három alapvető feladatot tűzött ki célul:

  • az egyházi-lelki nevelést,
  • a néphagyományőrzést és
  • a szlovák nyelv tanítását.

Ezek hatják át az egész nevelő-oktató munkánkat.

 

Kötetlen, változatos, játékos formában, szlovák nemzetiségi szakon végzett pedagógusok gyakoroltatják a nyelvet a gyermekcsoportokban.

 

Kiemelt nevelési területeink közül nagyobb hangsúlyt fektetünk szlovák nyelven:

  • a tárgyi világ tevékeny megismerésére
  • az ének-zenére
  • a mese-vers tanítására

Természetesen más foglalkozási ágak területén is igyekszünk néhány szóval, mondatmodellel megismertetni a gyerekeket. (matematika, testnevelés, ábrázoló tevékenység)

Ezen felül az asztali áldást étkezések előtt és után, néhány udvariassági szokást, étkek megnevezését; öltözködés közben, mosdóban, séták során megismert tárgyak, cselekvések megnevezését sajátíthatják el szlovák nyelven.

 

A helyi Szlovák Regionális Központ tagjaival folyamatos kapcsolatban vagyunk, rendszeresen segítik munkánkat. Minden évben elsétálunk óvodásainkkal megnézni a Szlovák Tájházakat, Tanyamúzeumot. Itt megtekinthetik a szlovák népviseletet, a különféle gyönyörű szőtteseket, hímzett párnákat, kerámiákat, népi eszközöket.

 

A helyi népszokások megismerésén, felelevenítésén túl a gyermekek szlovák nyelven gyakorolják az egyházi verseket, énekeket és népi játékokat. Ezzel a szlovák kultúra értékeinek ápolása a célunk.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2018. december »
december
HKSzeCsPSzoV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31