Házirend

Házirend

1.Az intézményt nyitott programokon, bemutatókon, a kézműves műhelyek foglalkozásain, és egyéb-a Tótkomlósi Evangélikus Egyház által meghirdetett-rendezvényen látogathatják, az érdeklődök.

A házat kinyitni jogosult személyek:- Tótkomlósi Evangélikus Egyház vezetője, lelkésze, dolgozói

                                                           - a Mesterségek Háza kézműves műhelyeinek vezetői

 A kulcs a Tótkomlósi Evangélikus Egyház tulajdonát képezik (a név szerinti jogosultak listája alapján, aláírással szignálva vehető fel a Mesterségek Házának szakreferensénél).

 

2.Külső személy programot, bármely összejövetelt a Mesterségek Házában kizárólag előzetes egyeztetés, illetve szerződés alapján szervezhet.

 

3.A házban található anyagok és eszközök csak szakreferens engedélyével, átvételi elismervény aláírásával vehetők kölcsön.

 

4. Az intézménybe látogatóktól kulturált viselkedést, a közösségi együttélés szabályainak betartását kérjük, a rendezvények zavartalan lebonyolítása, a látogatók kellemes időtöltésének biztosítása érdekében.

Az épület és az udvar állagának megóvását, értékeinek megőrzését minden látogatótól elvárjuk. A nem rendeltetésszerű használat során okozott károkat a károkozó köteles megtéríteni.

 

5.A programok bonyolítása során az igénybe vett helységek, azok bútorzata és a használt eszközök rendeltetésszerű használatáért a rendező szerv (programfelelős, foglalkozásvezető) anyagi felelősséggel tartozik, az esetlegesen okozott károkat köteles megtéríteni. A program befejezésekor ügyelni kell a használt technikai eszközök áramtalanítására, a villany lekapcsolására, a vizesblokk leellenőrzésére, az ablakok, ajtók, kapu bezárására.

 

6.Bármilyen hiányosság, rendellenesség, műszaki hiba észlelésekor, vagy kérés esetén a szakreferenshez kell fordulni.

 

7.Tilos a ház műszaki berendezéseihez (bojler stb.) hozzányúlni, beállításait megváltoztatni.

 

8. Tilos a dohányzás az épületben és az intézmény területén!

 

9.Szigorúan Tilos a balesetveszélyes eszközökkel játszani és baleset veszélyes helyeken tartózkodni!

 

10. Az őrizetlenül hagyott értékekért felelősséget nem vállalunk.

 

A házirend érvényes 2012-05-01-től a visszavonásig.                                   --------------------------------

                                                                                                                                               Karasz Róbertné

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2019. június »
június
HKSzeCsPSzoV
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930